ETESD A DOKIT!
2020. április 06. írta: AirChef

ETESD A DOKIT!

30 kórház és 10 mentőállomás lakik jól minden egyes nap!

ETESDADOKIT

Soha nem látott összefogást hozott létre a globális vírusfenyegetés: emberek segítenek embereknek, szervezetek nyújtanak segítséget. Félretéve az általánosan uralkodó dölyfösséget, sokan jöttek rá arra, hogy együtt könnyebb. Az #etesdadokit humánus szerveződése példamutató mindenki számára, hiszen megtalálhatjuk benne azt, ami eddig nagyon hiányzott a társadalomból, vagyis az önzetlen emberséget. Hogy miként lett két hét alatt ismert ez a kezdeményezés, kik dolgoznak benne, és mit értek el, biztos sokakat érdekel. Pancsovay Zitával, a szerveződés egyik oszlopos tagjával beszélgettem erről. 90498505_3141932319174302_4163394108213166080_o.png

 - Hogyan és mikor indult útjára az #etesdadokit?

- Az ötletgazda Keve Márton séf volt, aki jelenleg az Easy Wine Budapest-ben dolgozik. Sokáig dolgozott külföldön, és mikor hazatérve megtalálta a munkahelyét, akkor kezdődött el a vírushelyzet. Mivel egy induló helyről beszélünk, ezért szinte a nyitás után zárni kényszerültek. Keve Márton javaslatára a tulajdonos felajánlotta az étterem konyháját erre a célra, és így indult el tulajdonképpen a munka. Ez március közepén történt. Ahogy ez a Facebook csoport életre kelt, jómagam is azonnal csatlakoztam a kezdeményezéshez, két oknál fogva is. Az egyik, hogy tenni szerettem volna és közel áll hozzám a jótékonykodás; másrészt a saját helyem, a Borganika is bezárásra kényszerült, és ezáltal felszabadultak itt hasznosítható kapacitásaim. Elkezdtünk dolgozni az #etesdadokit-on, és Jókuti András „Világevő” is mellénk állt. Az ő segítségével lett tulajdonképpen néhány nap leforgása alatt ismert a kezdeményezésünk.

92145864_120112976301944_5005210464188104704_n.jpg

- A kezdeményezés alig két hét leforgása alatt olyan utat futott be, hogy mindenki hallott róla. Jelenleg 3763 tagja van a csoportnak, és mire a cikk megjelenik, biztosan többen lesznek. Ez óriási dolog!

- Igen, konkrétan március 19-én volt az első kiszállítás, azaz durván három hete. Azóta annyira felpörögtek az események, hogy mi, akik ebben dolgozunk, álmélkodunk csak rajta. Közel 4000 fős közösség jött össze a Facebook oldalon és a csoportban, mindezt 1 hét alatt organikusan. Ezúton is hadd köszönjem meg mindenkinek, aki megosztotta, továbbadta és ismertté tette a kezdeményezésünket, mert ennek köszönhetően tudunk nagymértékben segíteni a kórházi dolgozóknak!

90567851_2023219761155383_8111553901846593536_n.jpg

- Hányan dolgoztok napi szinten?

- Van egy konkrét - mondjuk úgy - mag, aki tulajdonképpen egész nap ezzel foglalkozik. Vagyunk négyen lányok, mi viccesen úgy hívjuk magunkat: a „Marci angyalai”. A fura az, hogy közülünk vannak, akik még élőben nem is találkoztak egymással. Mi csináljuk a háttérmunkát, az adminisztrációt, igazából egy komplett management alakult ki pillanatok alatt. Leosztottuk a feladatokat, a partnerek kezelését, a beszállítók és a kiszállítás szervezését, és még számtalan dolgot. Mindezt most már napi 10-16 órában végezzük, teljesen karitatívan. A Csapat: Keve Márton, séf, ötletgazda; Farkas Kata, adminisztrátor, alapanyag beszerzés; Serfőző Márta, pénzügy, éttermi összekötő kommunikáció, Serfőző Gluten Free Bakery; Pancsovay Zita, éttermi összekötő kommunikáció, logisztika, Borganika; Drégelyi Xenia, pénzügy, szerződések, Borganika.

92236619_905083353246848_1695451001659588608_n.jpg

- Hogyan képzeljük el a dolgot? Hány adag ételről beszélünk?

- Természetesen minden nap küldünk ebédet. Jelenleg 30 kórháznak és 10 mentőállomásnak 130-150 adagot, Keve Márton által készített kiváló minőségű, tápláló főételt, plusz ugyanennyi desszertet. Maga a főzés az Easy Wine-ban történik, ahol Keve Márton és csapata dolgozik. Összesen eddig az általuk lefőzött ételek: 2200 adag főétel + desszert. Emellett nagyon sok étterem jelentkezett étel felajánlásokkal - az általuk felajánlott csomagok célba juttatását is mi intézzük, logisztikázzuk. Ennek köszönhetően még plusz 10400 adag meleg és hideg ételt, valamint süteményeket, gyümölcsöket, gyümölcsleveket tudunk küldeni, előállítani.

91296698_3095751967103547_5600212598898294784_n.jpg

- Biztos sokakat érdekel, hogy milyen menüvel szolgáltok a dolgozóknak. Tudnál mondani példákat?

- A tejesség igénye nélkül, a pontos menüt még most szedjük össze: édesburgonya caponata, hagymás sós rizsfelfújt, házi bébi saláta, ecetből készült vinaigrette, túrófelfújt, sült almaleves, koriander, vérsóska, piros alma, citromolaj, Big daddy mac & cheese, tepsis görög csirke, jégsaláta és csalamádé, Jaffa torta. Minden minőségi alapanyagból készül, és igyekszünk minél változatosabb ételeket készíteni.

90963076_201604977926792_2194745450945314816_n.jpg

- Az ételek elkészítéséhez alapanyagokra van szükség. Ezek beszerzése hogyan, és egyáltalán miből történik?

- Hála Istennek, rengeteg alapanyag felajánlást kaptunk, és kapunk folyamatosan. Már szinte az első pillanattól fogva a kistermelők, és a nagyobb vállalatok is mellénk álltak. Nagyon sokan azt is mondták, hogy csak szóljunk, és küldik, amire szükség van! Fantasztikus látni azt az összefogást, ami kialakult, és tényleg mindenki segítő szándékkal áll mellénk. Óriási dolog az, hogy saját lehetőségeik mentén teljesen ingyen bocsájtják rendelkezésünkre az alapanyagokat. Sokan nem is sejtik, mennyi ember, vállalkozás teszi oda magát a háttérben, egy közös, nagyobb cél érdekében.

A teljesség igénye nélkül: Spar, Hungarocontrol, Helit, Doremi.today, Saliverzum, Vászolyi Sajtmanufaktúra, Waterland Kft., Cserpes, Süli András: Borkorzó, Pataki Cukrászda, Food Universum, Artizán pékség, Szarvasi Mozzarella, Első Pesti Rétesház, Hallja Kend? (lekvár és szörp manufaktúra), Früh-Ker Kft., Budapest bagel, Pödör Kft. TS tej, A sajtos (Fény utcai piac), Deli Land, Tészta web, Szappanos Gábor családi almatermelő vállalkozás, Herczku László és Otília gombatermelők, Burgonya és vöröshagyma: West trade market kft, Keresztúri Zoltán es Papp László tulajdonosok, stb. Mindenkinek nagyon köszönjük a segítséget!

91113733_115472070099368_7727689494664577024_n.jpg

- Hogyan kerülnek ki a kórházakba az elkészült ételek?

- Ez is valahogy szinte magától alakult ki. Vannak önkénteseink, akik saját autóval, saját költségükön szállítják ki az ételeket, és az első pillanattól csatlakoztak hozzánk. Másik hatalmas segítségünk pedig a taxisok. A taxis csoportokban is gyorsan (Taxisok a védekezésért Fb csoport) elterjedt a híre, mit is csinálunk mi, és szinte azonnal, nagyon sokan siettek ebben is a segítségünkre. Mindannyian önzetlenül, jó szándékból teszik, és ezen a területen is oly mértékű összefogást tapasztalunk, ami megdöbbentő.

- A helyzettől függetlenül tudnál mesélni pár sztorit, ami megtörtént veletek?

- Persze. Mivel mindig kérünk a kórházi dolgozóktól visszajelzést, többször előfordult már, hogy elkérték tőlünk a receptet, mert annyira ízlett nekik az étel, amit Marci főzött. De volt olyan is, mikor a Spar ajánlott fel szendvicseket, 1000 db-ot, tehát elég nagy súllyal és terjedelemmel rendelkezett. Ennek leszállítását a Helit vállalta hűtőautóval. Megkértem a Helit-es kollégát, hogy legyen kedves, küldjön fotót arról, amikor átadja a szendvicseket. A fotón azt láttam, hogy mivel nem tudták, miként vigyék be, felpakolták az egészet egy hordágyra, és így sikerült bevinni a kórházba. De számtalan olyan szituáció van naponta, amikor a kórházi dolgozók már örömmel és hálásan várnak minket a bejáratnál. Jó látni a fáradt arcokon, a sok-sok órás műszakok közben a hálás tekinteteket. Ilyenkor mondjuk, hogy igen, megéri csinálni!

91223348_3095752130436864_5683939434395860992_n.jpg

- Gondolkodtatok-e azon, ha vége lesz a vírushelyzetnek, és minden visszaáll a megszokott kerékvágásba, mi lesz a csoporttal, illetve az egész kezdeményezéssel? Akkor ennek is vége lesz?

- Biztos, hogy nem! Már ezen is gondolkodtunk, és ha már ez a kezdeményezés ennyi jó szándékú és segítőkész embert hozott össze, akik tenni akarnak, nem szabad abbahagyni. Ez az összefogás! A segítségre nem csak most, hanem mindig szükség van. Úgy gondoljuk, az, ami itt elindult, az nem csak karitatív segítség, hanem egy új gondolkodásmód. Egy olyan előremutató dolog, ami - és nem akarok nagy szavakkal élni - jobbá formálhatja a világot. Én nagyon remélem, hogy ez az összefogás az ország, és a szolgáltatók részéről nem fog elmúlni. Ne csak a bajban segítsük egymást, hanem mindig. Hiszek abban, ha mindenki csak egy kicsit segít, nagy dolgokat tudunk együtt létrehozni. Már vannak terveink ezzel kapcsolatosan, de még nem publikus. Amire most koncentrálnunk kell, az egyelőre nem a jövő, hanem a jelen, mert sokan várják tőlünk a segítséget, és mi itt vagyunk!

Az a minimum, amit tehetünk, hogy hálásak legyünk, megismerjük őket, azokat a „hétköznapi hősöket”, akik áldozatos munkájukkal tesznek embertársaik érdekében. Ők nem várnak el ezért anyagi elismerést, még ha napi 14 órát dolgoznak is, ők nem szelfiznek naphosszat, hogy mutogassák magukat. Ők teszik, amit jónak látnak, és teszik, amit jóérzésű emberként a szívük diktál!

Fotó : Etesdadokit csoport

Korrektúra és szöveggondozás : Tiborcz Alexa

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://airchef.blog.hu/api/trackback/id/tr9515593500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása