Amiről nem beszélnek: Covid-19-től a dallamok sem szólnak.A gasztronómia mérhetetlen nagy csapást kapott a vírus által. Tulajdonképpen megállt a vendéglátás, a turizmus, a rendezvénypiac, és vele számos iparág. Dőreség lenne azt hinni, hogy ez csak azokat a területeket érinti, ami szerves hozzátartozója ezeknek az iparágaknak. A szezon, amit oly rég vártunk a hosszú téli napok után, mikor kiszabadulva a bezártságból, vígan múlathatjuk az időt a különféle fesztiválokon, rendezvényeken, úgy néz ki, elmarad. Vagy teljesen, vagy csak éppen elcsúsztatva, de nem olyan lesz, mint amire vágytunk. Ezeknek a rendezvényeknek fontos részét képezik azok a fellépések, melyek színesíteni tudják az élményt, örömteli pillanatot okozva százezreknek. Koncertek maradnak el, ezáltal a művészek, énekesek, és előadók is nagy részben elvesztették idén a munkájuk, és általa bevételeik jelentős résztét. Ezzel kapcsolatban Tóth Verát kérdeztem, aki őszintén elmondta, ő hogyan látja a kialakult helyzetet, és miként érinti a vírus által okozott válság.
- Nem szeretnék olyan kérdéseket feszegetni, ami már többszörösen lerágott csont, és mindenki tisztában van vele. Viszont felmerült bennem a kérdés, hogy hol vannak az előadók, mi történik az énekesekkel, és egyáltalán erről miért nem hallunk?
- Néha olyan érzésem van, mintha elfelejtettek volna minket. De nem ezzel kezdeném. Többek közt ott vannak a technikusok, a színpadmesterek, a világosítók, a hangosítók, a jelmeztervezők, és még sorolhatnám. Ők is pontosan azt élik át, mint mi, énekesek, vagy éppen a vendéglátósok. Nekem már március 7-e óta nem volt színpadi munkám, ami azt jelenti, hogy már két hónapja. Mindez pedig augusztus közepéig minimum eltart, effektíve öt egész hónap nulla bevétellel. Nyilván akadt néha valami, de inkább csak gombokért, ami koránt sem fedezi azt a veszteséget, ami ezzel a meghúzással keletkezik. Én nagyon óvatosan szeretnék ez ügyben nyilatkozni, mivel minden napról napra változik, és amit ma mondok, az lehet, hogy holnapra badarságnak tűnik az állandó változtatások és feloldások mellett.
- Mégis, hogyan lehet véleményed szerint megoldásokat találni? Ez azért is érdekes, mivel egy ország ismer, mint énekes, és személyesen is kötődsz a gasztronómiához.
- Igen. Kevesen tudják rólam, hogy az anyukám vendéglátós volt, ennek okán én már gyerekkorom óta benne vagyok, fiatal koromban pedig sok vendéglátóhelyen is dolgoztam, mert kellett a zsebpénz. Most pedig a párom által kerültem még közelebb ehhez a területhez. Mindenki próbálja a legjobbat kihozni, az összes szempontot próbálja mérlegelni, viszont képtelenség mindenkinek megfelelni. Én mindig igyekeztem pozitívan látni a dolgokat, mert az ember maga dönti el, hogy sikeres akar-e lenni, de az utóbbi két hónapban megtapasztaltam, milyen az, amikor mindig a rövidebbet húzza az ember. Még ebben a helyzetben is nekem kell előzékenynek lenni, megérteni mások problémáját, elfogadni, hogy visszamondanak fellépéseket, vagy épp nem tudják kifizetni a már elvégzett munkát. Tehát, most nem várhatod el senkitől, hogy megértsenek, de neked mindenkit meg kell érteni. Mondok erre egy példát. Egy elég nagy cég felkért egy munkára, amit el is végeztem az instagram felületemen. Ennek ellenértékét még a válság előtt kellett volna egyenlíteni, de nem sikerült. Miután felhívtam erre a figyelmüket, a válasz az volt, hogy most a munkásaikat kell megvédeni, és nem tudnak fizetni. Gondoljuk már végig, milyen hozzáállás ez! Erre azt válaszoltam, hogy ezt megértem, de mi is munka nélkül maradtunk, és számítunk erre az összegre. Nyilván nem kenyérre kell, azt amúgy is megsütjük otthon magunknak, ez inkább elvi kérdés. Azóta is várok a pénzre, sőt, azóta már az e-mail-jeimre sem válaszolnak. Ha valaki tudja azt, mennyi munkával, befektetéssel jár felépíteni egy brand-et, akár a sajátomat is, vagy létrehozni eseményeket, mint például (Kis koncertek, nagy borélmények) amit a párommal, Pauli Zoltánnal csinálunk, akkor egyszerűen nem gondolkodhat így. Hogy ne csak rosszat mondjak, hála istennek van azért ellenpélda is. Beszerveztek egy koncertre, ahol komoly háttér volt a megrendelő. Az tudvalevő, hogy ilyenkor nehezebben mennek át a fellépő díjak, de a szervező cég nem várt júliusig a kifizetéssel, és megelőlegezte a résztvevőknek a járandóságát, mivel tisztában volt a mostani helyzettel. A harmadik példám, ami most megy, hogy különféle cégek kérik fel az ismert embereket, készítsenek live videókat a karanténban töltött napokról, felvidítandó ezzel a bezárt társadalmat. Csak ott a bökkenő, hogy mindezt teljesen ingyen kérik. Nem azzal van a baj, hogy karitatív tevékenykedjek, mert azt teszem amúgy is, hanem hogy ebben a helyzetben kérik ezt. Ezzel kapcsolatban én például az ingyen online koncertezést sem támogatom. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani, mint az elviteles fine dining. Képtelenség ugyanazt a minőséget letenni az asztalra, amit az étteremben tapasztalsz a pincérrel, sommelierrel, a tányéron lévő művészi alkotásokkal.
- Hogy éled meg, vagy éppen túl ezt a helyzetet?
- Nemrégiben kiírtam az oldalamra, hogy ha valakinek van kedve megnézni, hogy esek-kelek kezemben egy szerviztálcával, az jöjjön Palkonyára teraszozni. Teljesen természetesnek veszem, hogy felszolgálok. Ahhoz képest, hogy örök életemben szellemi munkát végeztem, semmi bajom nincs ezzel, inkább hálát adok, hogy van miből fenntartani magamat. Sőt, semmi kivetnivalót nem is látok benne. Egyáltalán nem áll távol tőlem ez a világ, és teljesen összecseng az énekesi életritmussal. Imádom, mikor beül hozzánk a vendég, lehet vele foglalkozni, aztán mosolygósan és elégedetten távozik, aztán visszatér hozzánk, mert jól érezte magát. Na, ennek kapcsán aztán kaptam hideget-meleget.
- Mit jelent az, hogy hideget-meleget?
- Nagyon sokszor valahogy egyedül érzem magam. Nézd, az emberek teljesen el vannak tévedve! Jönnek olyan IQ nuku kommentek, hogy: „Miért kell ezt csinálnod?”, vagy „Mi van, nem raktál félre?”. Nagyon sokan azt hiszik, hogy egy befutott énekesnél aztán kolbászból van a kerítés, és azért mert fellépünk, szerepelünk és látnak minket esetleg a TV-ben, már arany életünk van. Az nyilvánvaló, hogy az átlagembereknél jobban keresünk, csak azt felejtik el, hogy nem nyolc órás munkát jelent. Rengeteg beletett energia, idő, gyakorlás, és még ott van az, hogy saját vállalkozást kell felépíteni, menedzselni, ha boldogulni akarsz. Minden egyes kiadást, bevételt nagyon figyelni kell, mert viccesen mondva, fel kell ismerni a sárga csekk és a bevételi oldal közti különbséget. Bevallom, egy művész embernek nem megy ez olyan egyszerűen. Szerencsém van ebben a szituációban, hogy valamennyit azért tudtam félrerakni, de egyrészt nem tart örökké, másrészt ettől függetlenül is csinálnám a felszolgálást. Amit én félretettem, úgy gondolom, hogy egy vésztartalék, amiből meg-megélek, azaz amit éppen megkeresek. Szóval, ha van lehetősége valakinek nem felélni a tartalékait, legyen az vendéglátós, munkás, sofőr, vagy éppen művész, akkor tegye azt. Nekem szerencsém van a párommal, és most neki dolgozom, segítek, így ő is és én is előrébb jutunk. Szóval, igen, fogom a tálcát, segítek az előkészítésben, a szervezésben, ha kell, mosogatok, és közben pedig néha dalra is fakadok. Őszinte leszek: a bevételek kiesésén túl - amivel sajnos nem tehetek mást, mind elengedem - rettentően hiányzik az éneklés. Az az egészben a legrosszabb, így összegezve, hogy le vagyok tiltva arról, hogy énekeljek, fellépjek, vagy bármit csináljak. Ha bármi mást csinálok, nekem jön kapásból öt ember, hogy mit képzelek magamról, mert én vagyok a Vera. Ha meg kiírom a facebookra, hogy kétkezi munkát végzek, elkezdenek rajtam röhögni. Tehát, az embernél otrombább viselkedés nincs is a Földön! Zárójelbe, hogy elvegyem az élét, tartsunk kutyát!
- Ha már itt tartunk, te hogyan látod most a vendéglősök, éttermek helyzetét?
- Nekem is sokszor jól esne nem kiöltözni, és nem bumlizni, hanem lazában, otthon elfogyasztani egy-egy minőségi menüsort. Mondjuk egy jó paprikás krumplit a Dérynéből. Most erre lehetőség adatott, mert aki csak tud, kiszállítással foglalkozik. Viszont nagyon sajnálom azokat az éttermeket, akik a helyzet miatt most rengeteg bevételtől esnek el. Egyértelműen Budapesten nagyrészt, főleg a belvárosban és környékén a külföldi vendégekből élnek. Nem vagyok hivatott megítélni a dolgokat ezen a téren, viszont azt tudom, hogy Magyarországon még mindig nem annyira drága egy degusztációs menü, mint külföldön. Én azt mondom, hogy igenis kell néha kényeztetni magunkat kulináris élménnyel, mert a minőségi élet szerves része a gasztronómia. Amit most tudunk csinálni, a szabályokhoz mérten, azok betartásával, dolgozni kell. Mi, itt Palkonyán megnyitottuk a teraszt, és jöttek az emberek és boldogan távoztak. A lábamat nem éreztem, kellett pár nap, míg kipihentem magam, hisz napi 14 órát talpaltunk Jutka nénivel. És a mostani hétvégén énekelni fogok! No, nem az asztalok között, hanem a menüsor után, a zongoristámmal. Már nagyon várom!
Korrektúra, szöveggondozás: Tiborcz Alexa
Fotó: Tóth Vera
