Így gondoljuk: COVID-19 kontra gasztronómia!
Tény és való, hogy a legelső szektor, amit érintett a válság, az a vendéglátás volt. Én is voltam lent és fent, velem is sok minden történt, de ha van az embernek akaratereje és kitartása, akkor képesek vagyunk mindenből felállni. Az kétségtelen, hogy rengetegen java részt, vagy teljesen elvesztettük a munkánkat, hiszen kevés olyan munkáltató van, aki bármilyen létszámú személyzetet tud finanszírozni hosszútávon. Sajnos, bármennyire is rosszul, vagy fájón hangzik, ez gazdasági kérdés. Hozzátenném a dologhoz viszont - és ez lehet, nem lesz szimpatikus -, hogy az elmúlt években hányszor is hallottuk, hogy a munkavállalók (felszolgálók, szakácsok) nem lojálisak? Még egyszerűbben fogalmazva - és óriási tisztelet a kivételnek-: már akkor is nyújtják a markukat, mikor még nem tettek le semmit az asztalra. Sajnos sok esetben trehány, minőségen aluli munkát végeznek, és ha egy jobb ajánlatot kapnak, zokszó nélkül arrébbállnak. Szóval kérdezem én: miért is legyenek most lojálisak a munkáltatók?
Az éremnek ugyebár két oldala van. Vizsgáljuk meg hát az összest szerintem! Szóval jelenleg a vendéglátóhelyek nagy százaléka elengedte a dolgozókat, még azokat is, akik régóta húzzák a szekeret, mert nincs más választásuk. Viszont ez ügyben én nem láttam semmiféle összefogást, mivel hogy nincs vendéglátó szakszervezet, ami rettentően hiányzik. Ezt szeretném nyomatékosítani! Vannak mindenféle szervezetek, de nincs érdekképviselet, mert mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. Mivel Magyarországon vagyunk, inkább széthúzás van, mint egység. Most óriási szükség lenne erre! Az nagyon rendben van, és becsülendő, hogy az egészségügyeseknek mindenki segít: főz, tapsol. De mi van a több ezer, inkább több százezer vendéglátóssal, azok családjával? Nekik ki segít? Az a nagy helyzet, hogy az összes környező országban államilag segítenek, csak Magyarországon nincs ilyen. Egy példát hadd mondjak: van egy Spanyolországban élő vendéglátós, vállalkozó barátom, aki magyarként is megkapja a spanyol államtól a pénzt. De mondhatnám a svájci ismerősömet: a fizetése 80%-át az állam fizeti. Miről beszélünk? Alapjában véve én optimista vagyok, és remélem, gyorsan visszaáll a normális helyet. Lehet, hogy majd kicsit többet kell dolgozni, többet kell tenni, és az is biztos, hogy kevesebbet fogunk keresni. Bevallom, viszont ennek én nem örülök, mert szerintem egy napi 20-25-ezer forintos bér, mondjuk egy szakácsnak, aki rendesen végig is dolgozza a 12-14 óráját, teljesen reális. Két dolog várható véleményem szerint. A vendéglátóhelyek körülbelül 25%-ának nem lesz tőkéje újranyitni, tehát kevesebb lesz Budapesten. Viszont így lesz elegendő munkaerő, ezáltal a munkaadók tudnak majd válogatni, kvázi csak az fog tudni élve maradni és dolgozni, aki tényleg letesz valamit az asztalra.
Korrektúra, szöveggondozás : Tiborcz Alexa
