Aranyhal Vendéglő - A tradíció útján
2019. november 08. írta: AirChef

Aranyhal Vendéglő - A tradíció útján

etterem8.jpg

Jó, hogy találni még vendéglőt, ami hosszú évek óta működik. A nemrégiben megrendezésre került Étterem Hét kapcsán még többen felfedezték a helyet, és azok az értékelések, melyek alapján megkapták a Legjobb Kiszolgálás Díját, okot adott arra, hogy ellátogassak hozzájuk. A konyha remekül felszerelt, megtalálhatók benne a modern eszközök, a kiszolgálás tényleg rendkívül előzékeny.

 

Hatvan éves múlttal, és azóta is folyamatos nyitva tartással büszkélkedhet az Aranyhal. A vendéglőkre jellemző családias hangulat átjárja az étterem minden zugát, hiszen rengeteg ember fordult már meg, és étkezett náluk. Sokaknak a gyerekkorát, másoknak a fiatalságát idézi, és számos törzsvendég jár hozzájuk hosszú évek óta. Az Aranyhal olyan kultikus vendéglő, minek múltja, jelene, és biztosan jövője is van, hiszen a maga nemében párját ritkítja. Kevesen büszkélkedhetnek olyan vendégkörrel, akiknek szinte a teljes életét végig tudják kísérni.

 

 A vendéglő számos alkalommal átesett felújításon, és akár a vendégteret, akár a konyhát nézzük, követi a mindenkori elvárásokat. A Thököly út 121. szám alatt, olyan lokációban helyezkedik el, ami könnyedén elérhető a belvárosból, és egyszerűen megközelíthető a külső kerületekből is, de egyértelműen a lokális közönség és a törzsvendégek megszokott és jól bevált vendéglője. Hiszen mi is a vendéglátás? A hazai lakosság és a hazánkba látogató külföldi turisták ellátása. Az Aranyhal Vendéglő pedig teljes mértékig erről szól! Konyhája és ételei a tradíciókon alapszanak, olyan ízekkel kedveskednek, melyek az otthon hangulatát idézik. Azt vallják, hogy a jól megszokott, magyaros ételek soha nem mennek ki a divatból, hiszen mindannyiunk kedvenceiről beszélünk. Fontos céljuk az is, amit nevük is fémjelez, hogy a magyarországi halfogyasztás fontosságát megmutassák, és fantasztikus fogásainkon keresztül felejthetetlen élményt adjanak. Ez nyilvánvalóan azért is lényeges, mert a magyarországi halfogyasztás - ami roppant egészséges - jóval az uniós átlag alatt van.

 

Az Aranyhal Vendéglő teljesen beleilleszkedik akár a hétköznapi életbe változatos heti menüjével, ugyanakkor partner lehet a családi ebédekre és vacsorákra is. Ez annak a magyaros hangulatnak köszönhető, ami a vendéglő enteriőrjét jellemzi. Az ikonikus kockás terítő, a hangulatos díszítőelemek, a vendégtérben kényelmesen elhelyezett asztalok, és a felszolgálók kedvessége mind-mind ezt szolgálják. Mindjárt a bejáratnál egy méretes akvárium várja az érkezőket, így a kedélyesen ficánkoló aranyhalak látványától máris jobb kedvre derülünk. Nem beszélve arról, ha gyerekekkel érkezünk, biztosak lehetünk abban, míg a felnőttek az étlapot böngészik, a kicsik el lesznek foglalva az akvárium nézegetésével.

 

Az étterem tulajdonosa elmondta, hogy ismét szintet léptek, ami abban mutatkozik meg, hogy a nemrégiben megtörtént étlapváltásnál olyan ételek kerültek fel, melyek még inkább modern köntösbe öltöztetik az amúgy házias ételeket. Fontos, hiszen a jól bevált ételek, ízek mellé fel tudnak sorakoztatni meglepően kortárs tételeket, amik tálalása és szervírozása kifejezetten jó hangulatú - megjelentek a textúra játékok, és az újszerű megoldások. Persze, azért megmaradt az a tálalási mód is, ami szívet melengető - amikor a leves kis lábosban érkezik, vagy amikor a fa tálalón púposra halmozott, amúgy kevés helyen fellelhető haltepertőt teszik a vendég elé.

 

Fotó: Aranyhal Vendéglő

Korrektúra, szöveggondozás : Tiborcz Alexa

A bejegyzés trackback címe:

https://airchef.blog.hu/api/trackback/id/tr8015285952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása