Megjelent a 2019-es Balatoni Gasztrotérkép
2019. június 14. írta: AirChef

Megjelent a 2019-es Balatoni Gasztrotérkép

A Balatoni Gasztrotérkép csapata nem tétlenkedett!

64768007_2244818172268794_8173830291983433728_n.jpg

 

 

Az első kiadás 2015-ben jelent meg egy baráti összefogásnak köszönhetően, és nőtte ki magát. Az idei a hatodik térkép: korábban két északi-parti, egy déli-parti és két egész Balatonos kiadvány jelent meg. A projektben résztvevő vendéglátóhelyek száma négy év alatt megsokszorozódott, ami egyértelműen jelzi, hogy egyre többen hisznek a klasszikus értelemben vett szezon meghosszabbításában is. A most megjelent térképen a már megszokott klasszikus éttermek mellett rengeteg újdonsággal szolgálnak. Nem csak helyeket, hanem élményeket is belepakoltak az idei térképbe, és ezzel jóval szélesebb palettát mutatnak meg vele. Az kétségtelen, hogy a Balaton új virágkorát éli, és teljesen új színben tűnik fel a nagyközönség számára. A hosszú évtizedekig tartó hanyatlás után, a sok erőfeszítésnek köszönhetően, mely több szervezet és személy kemény munkájának gyümölcse, a Balaton újra elfoglalhatja méltó helyét a turisztikában, és a gasztronómiában is.

62962333_483513202391368_6778599252365934592_n.jpg

Szauer Judit által megálmodott Gasztrotérkép is hosszú évek munkája által jött létre, és fejlődött évről-évre, ezzel emelve a balatoni régió értékét, megmutatva azt, hogy bizony a Balaton egész évben Balaton!

62590054_2239337853062798_4558986271489261568_n.jpg

Az első években csak nyomtatott formában lehetett hozzájutni, de mára a Balatoni Gasztrotérkép applikáció segítségével gyorsan és biztosan tájékozódhatunk a jobbnál jobb lehetőségekről. A Gasztrotérkép 120 ezer példányban, összesen 67 vendéglátóhely részvételével jelent meg, és az  applikáció iOS-re és Androidra is elérhető, így egy kattintással megtudható, melyik a hozzánk legközelebbi gasztrocélpont.

64279782_857583597932001_3192523137568735232_n.jpg

Újítással is előálltak ezen a területen, mivel ezentúl megörökíthetjük a nyár legjobb pillanatait az app-on keresztül, játékos és Balatonos stickerekkel ellátva, s ha nem akarunk lemaradni a legújabb gasztrohírekről, akkor érdemes a Gasztrotérkép push üzeneteire is odafigyelnünk. A Balaton mindenkié, és érdemes újra felfedezni a gyönyörű tájat, a tó fantasztikus élményét, és természetesen azokat a gasztronómiai helyeket, melyek régóta szorgoskodnak a vendégekért!

A bejegyzés trackback címe:

https://airchef.blog.hu/api/trackback/id/tr2414894106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása