Még jó, hogy Evidens!
2019. április 12. írta: AirChef

Még jó, hogy Evidens!

Magyar Zoltán és csapata már akkor letette a voksát a magyar konyha mellett, mikor még mindenki fine dining lázban égett. Akkor ugyan sokan nem értették őket, de azóta beigazolódott, hogy az általuk vitt konyhára igenis szükség van. Azóta persze számos étterem tért rá, vagy át erre az útra, de az Evidens Bistro bőven letette a védjegyét Budapest belvárosában, a Sas utcában.

 51628651_2139804282732984_1284969943409885184_n.jpg

A belváros gasztronómiailag leginkább frekventált lokációjában találhatjuk őket, egy trendi külsőbe oltott eleganciával megálmodott designnal. A mára már szinte minden vendég által áhított látványkonyha pedig belátást enged abba, miként is készülnek tányérjainkra az ételek. Ez azért is fontos, mivel az ételek megszületését végigkísérve, a szemünk előtt elevenedik meg mindaz, amit elfogyasztunk, és láthatjuk azt az őszinte konyhát, amit képviselnek. Az egyik leginkább magyaros vonal a lokációban, mely a tradíciókon alapul, és modern technológiával megspékelve adja az Evidens vezérvonalát. A öt éve megnyitott étteremben nemcsak magyarosan főznek, hanem emberes adagokat is tálalnak, az ide betérő vendég garantáltan elégedetten és teli gyomorral fog távozni. Ha fel kéne címkézni valahogy - bár igazából erre semmi szükség -, az Evidens egy big dining étterem, olyan konyhával, mintha otthon ennénk.

53536597_2182432538470158_107401601471217664_n.jpg

A Nagy Zsolt séf a Grand Hotel Hungáriában kezdte pályafutását, ahol kilenc és fél évig dolgozott. Teljesen az alapoktól kezdte, hiszen még nem volt 15 éves, mikor már a konyhán töltötte napjait. Eközben végezte el az iskolát estin, és ez a kitartó munka meghozta a gyümölcsét. Azt eredményezte, hogy mikor még a többi tanuló esetleg csak az ételek előkészítésében kaphatott szerepet, és épp hogy beleshetett a szakácsok munkájába, akkor ő már bőven forgatta a fakanalat. Ezt követően a Columbus Étterem és Pub következett, ahol három évet dolgozott a konyhán, melynek nyitásában is részt vett. Ezután az újpalotai Mátyás Étteremben dolgozott, itt ismerkedett meg Magyar Zoltánnal, akivel azóta is, immáron 20 éve együtt dolgoznak. Nem is volt kérdéses számukra a közös munka, hiszen mindketten a magyar konyha szerelmesei.

48110944_2050356471677766_8382656549717278720_n.jpg

Az Evidens választékában rengeteg olyan étel szerepel, mely egyértelműen a honi konyha kincsestárából kerül elő. Zsolt elmondta, hogy vannak olyan tradicionális ételei, amiket alig lehet levenni az étlapról, sőt, kifejezetten a turisták kedvencei. Magyar Zoli és Nagy Zsolt hite szerint a külföldi vendégek nem a tengeri herkentyűkre kíváncsiak, nem az olaszos tésztákra, hanem a magyar ízekre, a magyar konyhára.  Egy gőzölgő tányér bográcsgulyás szürke marhából, házi csipetkével, a kolbászos magyar lecsó cserépedényben, a halászlé, vagy a töltött káposzta mind olyan élményt tudnak adni, ami miatt rengetegen visszatérnek hozzájuk.

56907717_2229388340441244_1388937740002787328_n.jpg

Egyedülálló élmény az is, hogy a felszolgáló, ha kell, az asztalnál készíti el az ételt. Ez a vendéglátás nagyon érdekes területe, mivel a vendégek láthatják, milyen technológiával, milyen alapanyagokból készül a választott étel, sőt, közben meghallgathatják a receptjét is. Ha csak megnézzük az asztalnál elkészített ételek kínálatát, már az is meggyőző, hiszen a libamájas, rókagombás, mustáros bélszínragu tejszínes mártásban kifejezetten ínycsiklandozóan hangzik. Olyan ez, mint egy gasztroszínházi előadás. Nem csak az étel adja meg az élményt, hanem annak elkészülése; az illatok, melyek közben körbelengik a vendéget; és az ízes történetek is, melyekkel közben elkápráztatják a vendéget.

52686632_2161297760583636_6311574627541843968_n.jpg

Az árakat egyáltalán nem lehet magasnak mondani, pedig a minőségnek ára van.

Az Evidens Bistro életében nagyon fontos szerepet kapnak az események, érdemes követni és figyelni őket, mivel mindig előrukkolnak valami remek tematikájú vacsoraesttel. Éppen ezért javallott bekövetni FB oldalukat, mivel folyamatosan közzéteszik az aktualitásokat, és így részesei lehetünk annak az életérzésnek, amit képviselnek.

Ha valaki tehát ízes ételeket, nagy adagokat, és jó hangulatú ebédet vagy vacsorát szeretne elkölteni, Evidens, hogy hova térjen be!

A bejegyzés trackback címe:

https://airchef.blog.hu/api/trackback/id/tr2414757401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása