Remma’s Bistro
2019. február 17. írta: AirChef

Remma’s Bistro

Ahol elmondható az, hogy igazán vendégül látják a vendéget!

Budapest, gasztronómia, életvitel.Manapság ezeket a szavakat egyre többet lehet hallani, és a főváros gasztronómiájának jellegzetes lokációit már mindenki ismeri. Vannak olyan éttermek, amik a turisták igényeit elégítik ki, és vannak olyanok, ahol a fine dining életérzést teszik az asztalra. Vannak éttermek, melyek trendi felhozatalukkal csábítják a vendégeket, viszont vannak olyanok is, ahol szeretetből főznek, ahol az élmény már akkor elkezdődik, mikor belépünk a helyre. Pont ilyen a Remma’s Bistro is, ami a belváros buli-negyedében nemrégiben lépett a gasztro színpadára. 

51914277_253674058907966_7530892473959186432_n.jpg

A tulajdonosok elképzelése egy családi étterem bensőséges hangulattal, amit Simon Rita belsőépítésszel együtt álmodtak meg, Tóth Tamás fotóművész képei segítségével pedig egyediséget varázsoltak hozzá. A hely új, viszont a személyzet sokat próbált vendéglátósokból áll, és nem annyira étteremnek, munkának fogják fel a helyet, mint inkább egy családias fészeknek, ahol mindannyian azt csinálják, amit szeretnek. Ez már magában is kecsegtető, hiszen akár a felszolgálásról, akár az ételek készítéséről beszélünk, csak akkor lehet igazán jó, ha az szeretetből jön. Végre egy Bistro, ahol elmondható az, hogy igazán vendégül látják a vendéget!

52449428_2594252297257619_7037568505956270080_n.jpg

Elhelyezkedéséből adódóan - mivel a Rumbach Sebestyén utca 7. szám alatt találhatóak - könnyen megközelíthető, nagyon jó helyen van, viszont pont annyira messze a nyüzsgéstől, hogy meghitt környezetet tudjon biztosítani. Kialakítása is pontosan azt sugallja, mint az általuk megálmodott vendéglátás: egyszerű, és egyáltalán nem hivalkodó, viszont a laza eleganciával megáldott környezetben tulajdonképpen bárki jól érezheti magát. Családias, 35 fős befogadóképességű vendégtér éppúgy kényelmes egy vacsora elköltésére, mint akár egy sajt-, vagy kolbászválogatás elfogyasztására - természetesen kiváló borok társaságában.

52507990_325764878145960_3360610642657542144_n.jpg

Hogy mitől lesz ez a Bistro sokak kedvence? Egyszerű: a csapat a lelke mindennek, és ez a Remma’s-ban bizony benne van, amit Paizs Máté felkért tanácsadóként hozott össze. Egyszerűen attól jó, hogy náluk mindenki jól érzi magát, és ez az érzés átjárja és átitatja a helyet, ami pedig a legszebb, hogy őszintén! Szépvölgyi Ádám és Vásárhelyi György alkotják a pályát. A konyhán pedig két fantasztikus séf álmodja meg az ételeket, az egyik Komonyi János, aki már megmutatta magát az Up&Down konyhafőnökeként, és bekerült a fiatal tehetségek közé, illetve Szabó Gábor. Látásmódjukat a minőségi alapanyagok határozzák meg, és fontos, hogy nem feltétlenül ragaszkodnak az általában mindenhol felbukkanó divatirányzatokhoz. Az ízek a legfontosabbak, és akár lehet egy malacfül, vagy csirkeláb, ami sokak számára nem menő, mégis itt csodálatos ételek kerülnek belőlük az asztalra. Hogy mennyire komolyan is gondolják, mutatja, hogy még az alapanyagok egy részét is maguk készítik - maguk füstölik a libamájat, abálják a szalonnát, sőt, még a pékáru beszállító is az ő receptúrájuk alapján készíti a termékeket. Aki kicsit is járatos a gasztronómiában, annak azért ez már elmond valamit!

kep.jpg

Általában az éttermek megpróbálnak valamiféle címkét felragasztani magukra, ami náluk nem jellemző, és én az mondom, ez így van jól. Ha valahogy jellemezni kéne: magyar, ázsiai és francia fúzió - de nem erőltetném a dolgot. Náluk inkább a változatos összetevők, és az ízek összecsengése, ami jellemző, természetesen szemet gyönyörködtető tálalással. Szeretnék azt adni, ami miatt a törzsvendég éppúgy visszajár, mint az is, aki csak betévedt hozzájuk. Talán ha meg kellene fogalmazni, miért térjünk be hozzájuk, azt lehetne mondani: Álmodj a tányérra egy ételt! - hiszen ez náluk meg is valósul.

52109815_471579330041888_5570736079432056832_n.jpg

A vendégek túlnyomó többsége jellemzően külföldi, viszont mind a napi menüvel, mind pedig a csütörtökönként megrendezésre kerülő nívós jazz és swing élő zenés estekkel erősítik a magyar közönséget is. Terveik szerint a Remma’s csak az első állomáshelye az általuk képviselt gasztro-manufaktúrának, hiszen van olyan helye a piacon, mely arra is érdemes, hogy tovább gondolják a lehetőségeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://airchef.blog.hu/api/trackback/id/tr4814632260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása