Magyarországon az utóbbi időben újra divatos lett a vendéglátásban dolgozni, aminek több oka is van. Reflektorfénybe kerültek séfek, hiszen egyre több műsor szól a konyhatudományokról, online felületek ontják magukból a recepteket, és számottevő azon kapcsolódó szakmák száma, ami ehhez köthető. Tulajdonképpen nevezhetjük divathullámnak, de rengeteg társadalmi és gazdasági oka is van ennek. A fiatalok azt tapasztalják, hogy bizony vannak menő séfek, akik élete nyitott könyv, és a róluk látható és elérhető tartalmak ezt a képet támasztják alá. A társadalmi okok pedig egyértelműen gazdasági okokra vezethetők vissza, hiszen mint individuum, egy fiatal, amennyiben kitartó, és ért is a szakmájához, külföldön komoly fizetéseket is elérhet. Ez nagyon jó folyamat és örvendetes, hiszen mára létezik egy olyan korosztály, aki megtalálta magának a szakács szakmát. Fontos ez, mert elhivatott, és szakmájukat szerető generáció kezd felcseperedni, ami rendkívül fontos az utánpótlás szempontjából. Viszont nem minden arany, ami fénylik! Ha valaki tényleg komolyan gondolja, hosszú utat kell bejárnia. Rengeteg energia, hosszú munkanapok, kitartás, és főként alázat kell hozzá.  

A szakács pályára kétféleképpen jutnak el a fiatalok. Az egyik az, ha valaki tudatosan, már az iskoláit is abban a sorrendben végzi el, ami a szakácsmesterséget tanítja, és kijárva a megfelelő szinteket, kezd el dolgozni a vendéglátásban. Ehhez hozzátartozik, hogy a magyarországi oktatás sokak szerint nem áll kellőképpen a helyzet magaslatán. Ez azért van, mert kimaradtak hosszú évek a rendszerváltást megelőzően, és nem csak az éttermek, hanem az oktatás is mélypontra került, ahonnan nagyon lassan tudunk felkapaszkodni a nemzetközi szintekhez. A másik lehetőség, hogy átképzik magukat a fiatalok. Vannak, akik teljesen más szakmát tanultak, és vagy egy véletlen folytán keverednek a tűzhely mellé, vagy később jönnek rá, hogy ezt az utat szeretnék járni. Ez azért fontos, mert a szakmában lévő emberek így sokkal tágabb látókörrel rendelkeznek, és ez nagyban befolyásolja a munkájukat. Egy viszont biztos: egy OKJ-s tanfolyam elvégzése után még senki ne gondolja magát szakácsnak, ahhoz nem elég felvenni a szakácskabátot!

Attól függetlenül, hogy melyik úton keveredett a vendéglátás közelébe az illető, két út közül válogathat, ha tényleg komolyan gondolja. Az egyik, hogy itthon végigjárva jó néhány konyhát és tanulva több séftől, mélyíti el a tudását; a másik, hogy külföldön kalandozva vértezi fel magát azzal a plusz ismeretanyaggal, amivel előre tud lépdelni a ranglétrán.

Miután valaki eldöntötte, hogy szakács lesz, elkezd vendéglátó iskolába járni: tanul, gyakorlatra jár. De már az elején tudnia kell, hogy az iskolák által átadott tudás édes kevés lesz ahhoz, hogy a mostani vendéglátás mérhetetlen szerteágazó tárházában otthon érezze magát. A tanrend és a tananyag sajnos idejétmúlt, és nem követi a világ trendjeit. A szakácsmesterség gyakorlati szakma, és ha igazán jó akar lenni valaki, rengeteg lexikális tudással is fel kell vérteznie magát. Minden az alapoktól kezdődik, kicsit talán hasonlít a mára már elfeledett katonaélethez: takarítani, felmosni, sikálni, és elviselni a többiek ugráltatását. Jószerével csak alap dolgokat csinálhat a kezdő, és valószínűleg hosszú ideig csak az alapanyagok előkészítésében fog részt venni. Az viszont biztos, ha jól megtanul szeletelni, zsülient vágni, előbb-utóbb odaengedik a tűzhelyhez is. És az sem árt, ha felkészítjük magunkat arra, hogy nem szép szóval fogják utasítani a kezdő szakácsot. A gyakorlati időszak rendkívül fontos, hiszen itt dől el minden. Vagyis nem mindegy, hova kerül valaki. Ha jó étterembe és jó séf mellé, akkor meg tudja vetni a szakmában a lábát. Persze, csak ha alázattal áll hozzá – mert ha nem, akkor már lehet, hogy itt elveszik a kedvét az egésztől. Ha tovább akarunk jutni ezen az időszakon, akkor legyünk makacsak és türelmesek. Összességében 14-16 óra munka, rengeteg meló, sok kiabálás, számtalan kioktatás. Ha ezt pár évig kibírja valaki, és csapattag válik belőle, mindent megtesz, amit kérnek, előbb vagy utóbb közelebb kerülhet a tényleges szakmához. Nagyon fontos tény, hogy ha valakivel sokat üvöltenek  a konyhában, az jó! Csak azokat terhelik, és kap újabb feladatokat, akiket a séf alkalmasnak talál rá. Ha ez nem történik meg, akkor letettek az emberről, és nem fog tanulni semmit.

Ha szakács akar lenni valaki, tudnia kell, hogy  a hétvége, mint olyan, nagy valószínűséggel megszűnik számára. Az ünnepnapok nagy részét munkával fogja tölteni, mivel a vendéglátós időbeosztása teljesen más, mint az átlagemberé, más életritmust és más életvitelt igényel. Ha valaki viszont beleszeret ebbe az életbe, könnyen lehet, hogy számára ez nem jelent problémát.

Ha valaki szakácsnak áll, tudnia kell, nem lehet beteg: nincs megfázás, influenza vagy láz, nem fáj a hát és a láb, nincs fejfájás, és nem is fáradt. Ezek nem okok arra, hogy valaki otthon maradjon. Tudni kell, hogy a szakmában általában órabér van, ezért ha nem dolgozik a szakács, nem keres. Mellesleg, ha elkezd nyavalyogni valaki a saját problémáin, kinézik a konyháról.

Jellemzően a szakácsok 25-30 éves korig sok helyen dolgoznak. Ez nagyon fontos, mert a szakmát csak jó szakemberek mellett lehet megtanulni, és nincs olyan, hogy már minden megvan. Ez egy olyan foglalkozás, ahol folyamatosan képeznie kell magát az embernek, hogy tartsa a tempót.

Mindezen nehézségek mellett, aki ezeket végigcsinálja, szeretettel és alázattal teszi a dolgát, csodálatos ételeket fog készíteni. Nincs annál szebb és jobb érzés, mikor a szakács főztjétől boldogok a vendégek. Fantasztikusan felemelő érzés, ha a vendég kihívatja a séfet a konyháról, hogy gratuláljon neki. Ha a mindennapi munka mellett szakmai versenyeken, megmérettetéseken is részt vesz valaki, biztos lehet benne, hogy akár hogy is végez, elismeri a szakma őt.

Fotó: Ételműhely, Airchef,