Kevés olyan ember van Magyarországon, aki ne ismerné Kovács Ákost, az énekest, vagy ne halott volna a ’90-es évek kultzenekaráról, amely a mai napig meghatározója a zenei életnek. Ákosról sokan sok mindent tudnak, nyitott könyv az élete és munkássága. Ismerjük, mint dalszerzőt és közéleti személyiséget, láthatjuk műsorokban és színpadokon, de azt kevesen tudják róla, hogy él-hal a gasztronómiáért. Alkalmunk nyílt néhány percet elrabolni tőle, mikrofon elé ültetni, és megtudni, hogy is áll az ételek iránti rajongása.

- Kezdjük azzal, hogy mint színpadi ember, és egyáltalán olyan, akinek fontos a megjelenés, miként vigyázol az alakodra? Van-e tudatosság, vagy bármilyen bevált recept az étkezéseidben?

- Persze, valamennyire figyelnem kell, hízékony vagyok. Ha mindig mindent megennék, ami tetszik, már 200 kiló felé közelítenék. Krúdy prózáján nevelkedtem, szerinte mázsa alatt nincs férfi. Így ezen a területen még vannak előttem távlatok.

- Ebből azt veszem ki, hogy szeretsz enni, de odafigyelsz.

- A Szindbád című filmet 15 évesen láttam először: itt Sára Sándor és Tóth János kameráján keresztül a húsleves tetején úszkáló zsírbuborékok, a kacsasült, a főtt marha, a különféle mustárok elég komoly startot jelentettek. „Mit bánom én a maguk étkezési szokásait?!” Időnként vissza kell fogni a lovakat, mert különben nem férnék bele a színpadi gúnyákba.

- Nem titok a gastro-berkeken belül, hogy van egy boréttermed, az Andante Borpatika. Viszont máris felmerül a kérdés, hogy ez a zenélés mellett miként lett ez is életed része?

- A Teleki téri piac mellett nőttem fel, mindig édesanyámmal jártam vásárolni. A zöldséges, a hentes személyes ismerősünk volt. Anyám megtanított józan körültekintéssel vásárolni. A feleségem gyakorta mondja, hogy ha én megyek a piacra, mindig szebb áru van itthon. Ha idegen helyre utazom, a templomot és a piacot nézem meg először. Egyszer Veronában jártam, a VinItaly nevű rendezvényen, Gál Helga sommelier barátom jóvoltából. Olaszos voltam az egyetemen, vonz ez a kultúra, a nyelv, a művészet, az élethez való viszony, a borok és az ételek is.. Ott volt módomban végigjárni nívós éttermeket, ahol komoly szinten művelik a vendéglátást. Egyszóval: a családi vonal, az irodalmi élmények, és az olasz vonzalmak adták az alapot a borbár létrehozásához.

- Ez pont elég volt ahhoz, hogy ihletet kapjál a nyitásra. Ez mikor érett meg benned?

- A veronai túrán a Piazza delle Erbe egyik bárjának teraszán megláttam egy férfit. Szombat délelőtt citromsárga V-nyakú pulóverben épp prosecco-t szürcsölgetett úgy, hogy közben a mellén egy két hónap körüli csecsemő aludt. A polgári idillnek és a hanyag eleganciának ez a képe nagyon megragadott, leegyszerűsítve ez adta meg a végső lökést az Andante Borpatika 2005-ös beindításához. A cél az volt, hogy a bort a kultúra közegében mutassuk fel. Van egy kis színpadunk az Andante Borpatikában: jómagam is tartottam már itt Krúdy- és Arany János estet, de rendszeres vendégünk volt Berecz András, mondott itt istenes verseket Eperjes Károly, és hallhatott a közönség opera-, jazz- és népzenei produkciót is nálunk. A bor annyiban biztosan hasonlít a művészethez, hogy nem egyszerűen termék: egyrészt tudás, szakmai ismeret, másrészt szeretet és szellem is kell hozzá.

- A bor akkor nálad nagy szerelem, mint kulináris élmény és művészet egyben. A sajátod mellett vannak kedvenc éttermeid?

- A Náncsi néni közelében lakunk, itt tisztességgel elkészített házikosztot adnak szép környezetben. Gianni barátom Pomo D’Oro éttermét is nagyon szeretem. Kiemelt alkalmakkor a feleségemmel Faustohoz megyünk, félelmetesen jó konyhát visz, már nyolc Michelin-csillagot kellett volna kapnia!

- Van szerencsém nekem is személyesen ismerni Faustot, és tényleg varázslat, amit a konyhában véghezvisz. Nem beszélve arról, hogy az étterem olyan, hogy bárhol lerakhatjuk a világban, mindenhol a csúcson lenne.

- Ez nagyon igaz! Hadd meséljek el egy sztorit, ami nála történt: barátokkal vacsorázunk Faustonál, és egyszer csak belép az ajtón egy ismerős figura. Gondolkodtam, honnan is ismerem, udvariasan odaköszöntem neki. Percekbe telt, amíg rájöttem, hogy ez az ember nem más, mint Ridley Scott, a világ egyik legfontosabb filmrendezője, óriási kedvencem. Atyaég! Nagy filmbolond vagyok – Thelma és Louise, Szárnyas fejvadász, Gladiátor, A nyolcadik utas, sokáig sorolhatnám, milyen elképesztő mozik fűződnek a nevéhez. Számomra ez olyan jelentőségű volt, mintha Mozarttal ültem volna egy légtérben! Nem akartam zavarni, a felszolgálótól papírt és tollat kértem, remegő kézzel néhány rajongó angol sort papírra vetettem, megkértem, hogy tegyék mellé a ház legjobb pezsgőjét, és csak akkor adják neki oda, ha mi már elmentünk. A sors másképp hozta: ők végeztek hamarabb, Ridley Scott pedig odajött hozzám, hogy megköszönje a küldeményt. Szürreális volt.

- Hogy frappánsan visszakanyarodjunk a gasztróhoz: gondolom, Ridley Scott is szereti a bort, ahogy te is. Van kedvenced?

- Persze, sok tételt és számos termelőt említhetnék, például Tiffán Zsolt társam is az Andante Borpatikában, Áts Karcsi tokajhegyaljai borász igen jó barátom, Lőrincz György Egerszalókról szintúgy, ő például egy borát az én dalom nyomán nevezte el Igazánnak.

- Azt megbeszéltük, hogy az olasz ételekért rajongsz, és szereted a bort. De vajon Kovács Ákos mit szeret enni?

- A legjobban édesanyám főztjét szerettem. Egyszerű levesek, fantasztikus kelt tészták. És a főzelékek, te jó ég! A feltét természetesen szigorúan külön tányéron. Nagy szerencsém, hogy a feleségemet még édesanyám tanította főzni, így ma is a gyerekkori ízek világában élek. Ez egy férfinak óriási dolog, hálás vagyok érte. Nálunk nem kell magyarázni, hogy a húsleves mellé kés és villa is jár, mert a leveszöldségnek azzal állok neki, mielőtt kanalazni kezdenék. Fantasztikus lábszárleves és tafelspitz is kerül az asztalra időnként. És imádom a jó halászlét! A szegedit szeretem, jó sűrűn, sok belsőséggel, sokféle hallal. Mindjárt elájulok!

- Te is belekotnyeleskedsz a konyhai dolgokba?

- Szeretek a konyhában ténykedni, például éttermi minőségű lazacot tudok sütni. Szeretek fokhagymás rákot készíteni, nyáron a grillezés az én terepem, magam keverem be a hamburgerhúst, teszem azt. De általában minőségi, pácolatlan húst sütök, hozzá édesburgonyát, padlizsánt is szoktam grillezni. Bevallom, nagyon szeretek enni! Úgyhogy koncertek előtt vissza kell fognom magam.

- Igen, pont azt akartam kérdezni, hogy amikor sűrű időszakod van, fellépésekkel megtűzdelve, ez hogy megy?

- Kérlek szépen, olyankor nyílván nincs ínyenckedés. Egyrészt nincs is rá idő, másrészt meg figyelni kell. Ilyenkor időnként dobozos ennivalót rendelek: hoznak két dobozt, ebédet és vacsorát, azt lehet enni egész nap, kész-passz! Ilyenkor tényleg nem lehet mást, még gyümölcsöt sem, pedig az a másik gyengém. Vagy a sokadik.

- Akkor ezek az időszakok evés szempontjából nem egyszerűek.

- Nem, főleg a szénhidrát miatt: a finom, meleg, ropogós kenyérért rajongok. Az egyszerű vajaskenyérért! Pedig az aztán tényleg tilos. A másik meg a fagylalt, te jó ég, a máriaremetei Frer cukrászda. Az a sós karamell, azok az egyszerű, de csodás ízek, a málna… Na, erről beszélek! Ha csak rágondolok, már attól is hízom. És ott van a Parlamentnél a Szalai cukrászda, igazi békebeli műhely, olyan vaníliafagyival, hogy megőrülsz.

- Azt hiszem, most az olvasók egy teljesen új oldaladról ismerhettek meg! Kovács Ákos nem csak énekes, közszereplő, családapa, hanem innentől mondhatjuk azt is, hogy egy ember, aki szeret enni! Köszönöm szépen!

Fotók: Emmer László és Juhász Viktor