Bottle Life - Üvegen innen és üvegen túl
2019. október 23. írta: AirChef

Bottle Life - Üvegen innen és üvegen túl

73271153_599494417255885_6356387053587922944_n.jpg

Kézdi-Schlachta László és Tóth Álmos Bence bravúros vállalkozása, mely minőségi ital fronton számos éttermet ellát. Megtalálva azt a piaci rést, ahol az igények még kielégítetlenek, megoldást tudnak biztosítani számos ital beszerzésére. Kézdi-Schlachta László mondta el, hogy miként jött azt ötlet, hol tartank most, és milyen nehézségeket kellett áthidalni ahhoz, hogy egyre mérvadóbbak legyenek kínálatukkal.

 

- Hogyan jött az ötlet?

- Én elsősorban éttermekkel foglalkozom, és végigjártam szinte minden lépcsőfokot. Máltán kezdtem vendéglátással foglalkozni: voltam mosogató, felszolgáló, bártender, és végül manager. Jelenleg pedig társtulajdonos és CEO vagyok egy hat éttermet üzemeltető nemzetközi vállalkozásban. Amire büszke vagyok, hogy az én vezetésemmel négy év alatt két étteremből nőttünk hatra, és ebbe tartozik a Caviar&Bull is. Bencével gyerekkori barátok vagyunk, és hazatértem előkészületeiben rengeteget segített kutatni, hogy hogyan lehet Magyarországon profitábilis vendéglátó egységet üzemeltetni. Látván az italkiszolgáló piac hiányosságait, nem is tétlenkedtünk, megalapítottuk a Botte Life-ot, ami magyar butik borokat és prémium kategóriás szeszesitalokat kezdett szállítani az ország minden pontjára.

84834569_2438765763053289_4373690889734717440_o.jpg

- Gyanítom, a vendéglátásban szerzett tapasztalatok révén jött létre a Bottle Life is.

- Igen. Mikor 2016-ban még csak építettük az éttermet, én már akkor azon gondolkodtam, hogy miként lehet nyereségesebbé tenni egy budapesti éttermet. Itt jött Bence a közgazdász hátterével és határtalan képzelőerejével. Végül is ebből jött az ötlet, hogy legyen egy Bottle Life, ami elsősorban importőr és exportőr.

- Tulajdonképpen abból indult el az egész, hogy átgondoltan és tudatosan kerested a beszerzési lehetőségeket?

- Abszolút így van. 2016. végén egy barátommal, Tóth Álmos Bencével alapítottuk meg a Bottle Life-ot, és elég gyorsan, egy év leforgása alatt, Bence vezetésével elég jól be is indult a vállalkozás. Ennek egyik oka az volt, hogy hiánycikkeket kezdtünk el forgalmazni: a kis darabszámban gyártott, jó minőségű italokból volt hiány, főleg a ginek vonalán. A másik oka pedig a magyar borok, és pincészetek támogatása volt, hogy ellensúlyozzuk a mamutcégeket, amik esetlegesen felvásárolják a borokat nyomott áron, ami a kis pincészetek túlélési esélyét nagyban megnehezíti.

100382526_609308623009551_6265890580832714752_n.jpg

- Hol tart jelenleg a Bottle Life?

- Szerencsére azt mondhatom, hogy mára megtalálhatók vagyunk a top 100 étterem túlnyomó többségében. Ez nagyban Tóth Bencének köszönhető, mert a napi ügymenet, a számtalan megoldandó probléma mind az ő vállán van, én inkább mint tanácsadó tevékenykedem. Az is sokat jelentett a sikerhez vezető úton, hogy senki nem nyúlt a rizikós termékekhez, mi pedig ezt megtettük.

- Lefordítva ez mit jelent?

- Azt, hogy a drága, kis példányszámú, nem annyira brand termékek forgalmazásához üzleti merészség kell. Ezeket nekünk meg kell finanszírozni, behozni, ami eléggé tőkeigényes. Ezek után pedig ott van az a kockázat, hogy nem lehet értékesíteni. Mi beleálltunk e dologba, és hála istennek meg tudtuk találni a piac azon szegmensét, ahol értékesíteni tudunk. Mivel ezek az italok a szakmai szemnek ismertek voltak, csak nem elérhetők ezidáig, a Bottle Life-nak meghozta a sikert.

60345063_2226805644249303_3129966767103803392_o.jpg

- Hogy működik nálatok az eladás, miként lehet hozzájutni?

- Elsősorban email-ben, vagy online lehet rendelni. Akár mint magánember is, természetesen más árakon; illetve a rendelt mennyiség is befolyásolja az árat.

- Még fiatal a vállalkozás, viszont annál sikeresebb. Gondolom, ahogy eddig is, most is előre gondolkodtok. Mik a terveitek a jövőre nézve?

- Eddig sikerült megdupláznunk a forgalmunkat. Ezt szeretnénk folytatni, és legalább duplázni megint. Több szegmensben is bővülni szeretnénk, nyilván a HoReCa területén, de az import-export divíziónk, és a marketing területen egyaránt nagyot szeretnénk ugrani. Két év aktív működés után eljutottunk oda, hogy nem kell további tőkét bele rakni a cégbe, és tudunk olyan jellegű fejlesztéseket eszközölni, ami más területeken is előre tudja mozdítani a vállalkozást.

Fotó: Bottle Life

Korrektúra, szöveggondozás : Tiborcz Alexa

A bejegyzés trackback címe:

https://airchef.blog.hu/api/trackback/id/tr1715254924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása